Hirdetés

2024. október 11. (péntek) Brigitta

Kultúra

2020. 02. 17. 9:33:20

Február vége a könyvtárban

Február második felében megszokott rendezvényeinken (Fényképezőgéppel a világ körül, Bárdos Ferenc Helyismereti Klub) két másik eseményünk lesz, Totth Benedek Margó-díjas író közönségtalálkozója, valamint Révész Sándor, a Generál és a Piramis együttes énekese tart életút előadást.

 Utóbbi belépőjegyes, ami már csak korlátozott számban kapható, a lentebb olvasható közlemény okán. Dolgozunk azon, hogy több ember láthassa-hallhassa RS-t, nagyobb befogadóképesség engedélyeztetésével (ez lenne a legkedvezőbb), de ha az érdeklődők száma túllép a jelenleg megadott kereten, akkor ígéretem van Sándortól egy őszi ismétlésre! Sajnos minden programunkat érinti a létszámkorlát, így próbálunk, ahol lehet, újrázni. Ami már biztos, a most hétfői olaszországi vetítést Kurityák Mihály megint előadja március 2. (hétfő) este!

Értesítjük Kedves Olvasóinkat-Látogatóinkat, hogy a Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség a könyvtár befogadó képességét 84 főben határozta meg. Ezért kérjük regisztráljanak rendezvényeinkre, hogy tájékoztatni tudjuk Önöket, hogy az előadásra tudunk-e helyet biztosítani. Regisztrálni lehet személyesen, e-mailben: felnott@bajaikonyvtar.hu, és a 79/325-216/107 telefonszámon.

Tajti Péter: Gázgyár a Sugovica partján – A bajai gázszolgáltatás története c. ipartörténeti kötetére továbbra is várjuk az előjegyzőket! Részletek levelem végén.

Üdvözlettel: Zalavári László, www.bajaikonyvtar.hu

Fényképezőgéppel a világ körül - Utazás a Trullik földjére

- Egyedülálló élmény eljutni az olasz csizma sarkába. A közel 2000 km-es út megtétele során megcsodálhatjuk Loretto, San Giovanni Rotondo, Gargano-fésziget, valamint megtekinthetjük Bari, Lecce, Otranto, Matera és Alberobello építészeti szépségeit. Kurityák Mihály képes úti beszámolója február 17. (hétfő) 18 óra. Belépőjegy nincs. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Holtverseny

- Író-olvasó találkozó Totth Benedek Margó-díjas szerzővel. Vendégünk fordításában több mint ötven amerikai és angol regény (pl. Cormack McCarthy: Az út; Átkelés; Aldous Huxley: Szép új világ) jelent meg, emellett novellák, képregények és forgatókönyvek is. 2014-ben látott napvilágot az első saját könyve, a Holtverseny c. regény a Magvető Kiadónál, mellyel elnyerte a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat, 2015-ben. Második regényét, Az utolsó utáni háborút 2017-ben adták ki. Az elődáas során mindezekről szó esik majd. Február. 20. (csütörtök) 18 óra. Belépőjegy nincs. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Életutam

- A magyar rockzene emblematikus egyénisége Révész Sándor, aki leginkább a Generál és a Piramis együttes énekeseként vált ismertté. Szólókarrierje is igen sikeres, rendszeresen koncertezik az országban, népszerűsége ma is töretlen. Mindezeken túl prózai szereplései is vannak, általában könyvtárakban beszél őszintén életéről, pályájáról. Így lesz ez nálunk is február 24. (hétfő) 18 órától. Az előadásra jegyek korlátozott számban kaphatók, 1.000,- Ft-os áron! Sándor ilyetén meghívásának ötlete egy régi, kedves olvasónktól, bizonyos Nyirati Klárától származik, aki még évekkel ezelőtt ajánlotta figyelmembe ezt...

Bárdos Ferenc Helyismereti Klub: A bajai Ganz 70 éve

- „Városunk sajátos természeti, kulturális és történelmi értékei mellett meghatározó szerepe az ipari tevékenysége is. Városunk ipartörténetében is vannak olyan figyelemreméltó – s ma is élő - értékek és tradíciók, melyek nemcsak érdemesek arra, hogy megemlékezzünk róluk, de azt sem felesleges tudatosítani, hogy ez az ipari tevékenység bajai családok százainak biztosította és biztosítja ma is megélhetésük biztos anyagi alapját – így egyúttal a bajai élet alapját is. Ennek az ipari tevékenységnek egyik legmarkánsabb képviselője az egyszerűen „Ganz”-ként ismert iparvállalat, amely tavaly emlékezett meg fennállásának 70. évfordulójáról." Erről tart előadást Pencz Rudolf, a Ganz Transelektro Kft. ügyvezető igazgatója. Február. 27. (csütörtök) 18 óra. Belépőjegy nincs. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tajti Péter: Gázgyár a Sugovica partján – A bajai gázszolgáltatás története c. kötete a címnél sokkal több tartalommal bír: Az album rendkívül részletesen, gazdag kép és dokumentum anyaggal dolgozza fel a város és gázszolgáltatása ─ valamint az iparág ─ több, mint 130 éves történetét. Olyan ritka és érdekes események is szerepelnek benne, amelyeket csak ebből a műből lehet majd megismerni:

- Szerb megszállás, majd a Baranya-bajai Szerb-magyar Köztársaság alatti időszak megismerése és a bajai, szabadkai és újvidéki gázgyárak szerb irányítás alá kerülése, vagy a jogosulatlan tulajdonos által eladott gázgyár város általi megváltása és eredeti szerződés előkerülése.

- Olvasható lesz, hogy miért és hogyan valósult meg Baja város villamos energiával való ellátása a gázgyár által, majd később hogyan növekedett ez a gázgyár regionális áramszolgáltató vállalattá.

- Hogyan történt Baranya, Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegyék egyes részeinek bevonása a villamos energiaszolgáltatásba.

- Érdekesség az 1944-es bajai Duna híd lebombázása utáni 35 kV-os dunai villamosvezetéki átfeszítése (légvezeték) 600 méteres hosszon, vagy az 1956-os jeges árvíz során hogyan védték meg a várost és a gázgyárat az árvíz rombolásától.

- Megismerhetővé válik, hogy a kis bajai gázgyár hogyan és miért valósította meg Kecskemét város földgázellátását, majd hogyan került a hazai energetikai óriás vállalat, az Országos Gáz- és Olajipari Tröszt részévé.

Mindezek mellett nagyon sok korabeli bajai képeslapon mutatja be az adott időben működött gázlámpákat, illetve a Sugovicát a gázgyárral. Előjegyeztetni lehet március 15-ig, kedvezményes, 5.000,- Ft-os áron könyvtárunkban!