Hirdetés

2018. szeptember 21. (péntek) Máté, Mirella

Sport

2012.09.07. 9:21:21

Vereczkei Zsolt bronzot nyert a paralimpián

Az úszó Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert 50 méter háton a londoni paralimpián.

Hirdetés

Az S5-ös kategóriában induló, 35 éves Vereczkei szereplését már csak azért is különleges figyelem kísérte, mert 1992-ben Barcelonában és 1996-ban Atlantában arany-, míg 2004-ben Athénban bronzérmet szerzett ebben a számban, emellett világ- és Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet.

Délelőtt megnyerte előfutamát, összesítésben a harmadik idővel jutott be a döntőbe, ahol a hármas pályáról indult, és a rajttól kezdve a harmadik helyen haladt, majd pozícióját mindvégig megőrizve, 38.92 mp-es idővel ért célba.

"A délelőtti eredményem bíztató volt, most is majdnem annyit úsztam" - nyilatkozta Vereczkei. "Kétszer ráúsztam a kötélre, mert nagyon erős a fény az uszodában, és bántja a szememet. Ezzel együtt természetesen nagyon boldog vagyok, mert azért jöttem Londonba, hogy a hatodik paralimpiámon is érmet szerezzek. Sikerült, és most minden kerek. Lehet, hogy ez volt az utolsó paralimpiám, szép lenne így búcsúzni, majd meglátjuk."

forrás: www.origo.hu