Hirdetés

2018. november 21. (szerda) Olivér

Horgászhírek

2013.01.24. 15:58:49

Téli horgászlehetőségek a Sugovica-híd öblében

Évtizedek óta, a víz hőmérsékletének 10-12 fokra történő lehűlésekor, a keszegfélék és az őket követő ragadozók nagy csapatokban úsznak be a Dunáról a Sugovica védettebb részeire, így a híd előtti öbölbe is.

Hirdetés

Ez a horgászok által várt esemény nagyjából október közepe táján történik meg, és tart a következő év március elejéig. Ekkor a víz ismét felmelegedik, a telelő halrajok pedig szétszélednek a Dunán és a mellékágakban.

Az októberi halvonulást a horgászok hamar felfedezik, mert a reggeli és az esti órákban a halak folyamatos forgásukkal, ugrásaikkal felfedik hollétüket. A pecások között gyorsan terjed a könnyű halfogás lehetőségének híre, így a város közepén lévő, egyszerűen megközelíthető partszakaszon minden napszakban suhognak a horgászbotok. A halak nagy csapatokban, állandó mozgásban keringenek az öböl egész területén, ahol nem fenék közelében, hanem inkább vízközt tartózkodnak. Ezt tudva a rájuk pályázók finom botokkal (legtöbbször matchbottal), vékony zsinórral és távolra is eldobható önsúlyos úszókkal kísérlik meg a parttól távolra úszkáló halakat horogra csalni. Úszóikat kb. 2 – 2,5 méteres mélységre állítják, majd a bedobás után, ha a halcsapat ott tartózkodik, nem kell sokat várni a kapásukra. Ha egy vízrészen nincs fogás, akkor a rutinos matchbotozók tudják, hogy ott nincs hal, rögtön odébb állnak, úszóikat a legtávolabbi helyekre is eldobva keresik meg a halcsapatot. Ha rájuk találnak, gyorsan összejön egy jó sütetre való fehérhal. A biztos fogás talán legfontosabb feltétele, hogy önsúlyos úszónkat, ha kell akár 60 – 70 méterre is eltudjuk dobni, mert így bármerre is úszkálnak a halak, biztosan közéjük juttathatjuk a csalinkat. Ehhez 3,6-3,9 vagy 4,2 méteres érzékeny spiccű bot (10-15 gr), 16-20 mm-es zsinór és 10-15 gr-os önsúlyos úszó megfelelő összhangja szükséges. Csalinak legtöbbször csontkukacot vagy gilisztát használhatunk eredményesen, megfelelően kicsi méretű (10-14-es) horgon felkínálva. A kifogott halak döntő többsége karika keszeg, ritkábban bodorka, jász és dévér. Pedig a dévér keszegek is csapatostól úszkálnak a többi halakkal együtt, (sokszor kívülről akad) horogra csalni őket mégis csak véletlen szerűen tudják a profi horgászok is.

A keszegfélék telelését egy-egy hirtelen jött nagyobb áradás zavarhatja csak meg. Ilyenkor a halcsapatok a Sugovica más részeire vonulnak, az öbölben napokig csak mutatóban marad közülük néhány. A tapasztalatok szerint a vízállás normalizálódásával a halak visszatérnek a megszokott telelő helyükre, az Sugóhíd előtti öbölbe.

A zsákmányhalakkal együtt a ragadozók is (süllő, kősüllő, balin, csuka) érkeznek a Sugovica védett vizébe. A horgászok egy része kizárólag e nemes ragadozókra vadászik a téli időszakban, nagy türelemmel és ügyességgel. Hogy melyik halfajtából van több az évenként változik, foghatóságukat viszont mindig elősegíti a víz pezsdülése, lassú áradása. Egy–egy áradáskor nem csak a süllők, csukák étvágya nő meg, hanem a Dunáról úsznak be újonnan ragadozók és keszegfélék is.

A ragadozók horgászata kétféle módszerrel is eredményes lehet, ha a csalit megfelelő szerelékkel kínáljuk fel. Az egyik lehetőség az úszós készség, élő csalihallal. Itt az öbölben a horogra tűzött kishalat sokszor jókora távolságra is el kell tudnunk dobni, hogy elérjük a haltartó helyeket. Emiatt praktikus a hosszabb (4-5 méteres), vékony spiccű (10-20 gr) horgászbot, melyre vékony (20-23 mm) zsinórt kell csévélnünk. Úszónknak is olyan formájúnak kell lennie, mely jól és egyenesen röpül, emellett ha szükséges, sötétedéskor fényrudat tudjuk ráerősíteni. A bedobáskor a finom spicc nem csak a távoli dobást teszi lehetővé, hanem a csalihalunk horgon maradását is. Mélységünket úgy állítsuk be, hogy a felkínált kishalunk a fenék közelében úszkáljon, kiváltva a ragadozók támadását. Horgunk hosszúszárú és minimum 1/0 vagy 2/0-s legyen, biztosítva a jó akadást a fárasztás alatt. Kapás esetén várnunk „nyeletnünk” kell, halunk a zsinórunkat fokozatosan húzza le az orsónkról. Ha a zsinórunk az úszó eltűnésekor öblösen helyezkedik el, ezt finom húzással „egyenesítsük” ki, majd a hal tempójától függően adagoljuk úgy, hogy a ragadozó ne érezzen ellenállást. A „nyeletés” időtartama függ a horgunk és a csalihalunk méretétől, a horgászhely adottságaitól, a várt ragadozó fajtájától, feltételezett méretétől és nem utolsó sorban a horgász rutinjától is. Akasztás után a fárasztás feszes zsinórral tempós, de ne erőszakos legyen, így tartva a horgon védekező halunkat a vízfelszín alatt. Ha nagyon erőltetjük akkor a vízből kiugró ragadozó kirázhatja a horgot a szájából, esetleg a vékony zsinórunk elszakadhat. Az öböl nyílt, akadás mentes vízében a fárasztás egy gyakorlott horgász számára viszonylag egyszerű feladat. A hal kiemelésénél legtöbbször merítő szákot sem használunk, adunk egy esélyt még a zsákmánynak, a partmellé kivezetett süllőt vagy csukát a szabad kezünkkel „galléron” ragadjuk, így kiemelve őket a vízből.

A másik lehetőség az öböl ragadozóinak horogra csalására a mártogatós horgászmódszer. Ennek lényege, hogy egy ólomsúly segítségével a csalinkat megfelelő távolságra kell eldobnunk, majd lassan bevontatni. E módszerhez sokféle horgászbotot használhatunk, de mindegyiknek alapvető tulajdonsága kell, hogy legyen a könnyű súly és a finoman jelző spicc. Lehetnek érzékeny végű pergető, drop shot, feeder és teleszkópos botok is, melyek hossza a típustól függően a 2 méterestől a 3,6 méteresig terjedhet. Monofil zsinórunk vastagsága a 25-ös méretűnél lehetőleg ne legyen vastagabb (vékonyabb se nagyon, mert a dobáskor fellépő terheléskor elszakadhat), ha pedig fonott zsinórral kísérletezünk, akkor válasszunk 14 – 20-as közötti, kör szövött, műanyaggal átitatott, csomózódás menteset. A fonott zsinórok (Power Pro, Spider Wire) sok előnnyel bírnak: kicsi átmérőjük miatt rendkívüli távolságokra is eljuttathatjuk szerelékünket, a dobás pillanatában fellépő extra terhelésnél sem szakadnak el, vontatás közben a ragadozó halak legfinomabb kapását is tökéletesen közvetítik. E zsinóroknak nincs nyúlásuk, emiatt ha a botunk spiccét akasztáskor hátra mozdítjuk, a horog rögtön ugyanannyit mozdul felénk, így bármely távolra is van még a csalink, a horog rögtön „ül” a halunk szájába. Ólmunkat és horgunkat praktikus 30-as monofil zsinórra felerősíteni, mert így leakadás esetén csak a végszerelék valamelyik elemét fogjuk elveszíteni. A horgunkat az ólomtól kb. 1 méterre erősítsük fel nagyjából 15 centis előkére. Horgunk hosszúszárú, 2 - 2/0-ás méret közötti legyen és lehetőleg a szárán felül lecsúszást gátló tüskékkel rendelkezzen. E tüskéknek a funkciója az, hogy a horogra tűzött csalink optimális helyzetben maradjon a dobások és a vontatások erőhatásait ellensúlyozva. Csalinak használhatunk halfilét, twister gumikat és egyéb más apróbb műhalakat is, de remek halfogó a sonka fehér részéből vágott megfelelő méretű csík is. Ólmunk lehet csepp vagy rúd alakú, súlyuk pedig 15-30 gramm közötti. A csepp alakúval talán egy kicsivel nagyobbat lehet dobni, a hosszúkással pedig könnyebb folyamatosan, zökkenés mentesen húzni, nem mellesleg ez utóbbit az akadókon, padmalyokon könnyebben át tudjuk emelgetni.

A mártogatás lényege, hogy a megfelelő helyre és távolságra eldobott készségünket, lassan, meg-meg állítva, de mégis folyamatosan vontatjuk végig az általunk „fogósnak” ítélt vízszakasz mederfenekén. A vontatott csalit a telelő keszegek is (ha pont előttünk úszkálnak) vadul csipegetik jellegzetes módon, de ha süllő vagy kősüllő nyúl hozzá bármely finoman is, azt a gyakorlott horgász rögtön érzékeli. Gyors, villámcsapás jellegű kemény ütést, rántást vagy rántásokat érezni. Van aki a kézi érzékeléssel együtt figyeli a bot spiccét is, mely finom bólogatásokkal jelez. E kettős észlelésre kell a horgásznak akasztással reagálnia a megfelelő időben. Hogy mi a megfelelő idő az függ a csali és a horgunk méretétől, a kapás jellegétől, de legfőképp a horgász tapasztalatától.

A legjobb süllős, kősüllős horgász időszak november elejétől március 1-ig tart (március 1-től süllő tilalom), ezen belül a tapasztalatok alapján e mohó ragadozók étvágyát a pezsdülés és a lassú áradások jelentősen fokozzák. Befolyásolja őket még a napszak is: a kora reggeli órákban és délelőtt ritkábban, a déli időszakban és az esti szürkület környékén pedig szinte biztosan számíthatunk kapásaikra.

Reméljük, hogy ez az évtizedek óta megfigyelt téli halgyülekezet a jövőben is ismétlődni fog, mert egy kis rántott süllőnél finomabb halétket nehéz elképzelni.

Kancsár Zoltán

Sugóhíd Horgászbolt